Junior Rádió

Dokumentumok a Junior Rádióról

Sky Music/Junior Rádió – Miskolc

3524 Miskolc, Klapka György u. 32.
Tel./fax: 46/349-295, 06/20-9736-226

A miskolci Sky Music Rádiót ambiciózus fiatalok alapították 1997. elején. Mozgatója Christian Szelba kollégánk, aki a rádiózást franciaországi ifjúsági rádióknál kezdte. A csapat – más lehetoség nem lévén – 1997 júniusában a Miskolci Kábel-TV Kft. kábelrendszerén kezdte el fiataloknak szóló musorát sugározni. A rádió jelenleg naponta 6-tól 24 óráig jelentkezik lendületes, sodró musorával a miskolci kábelrendszeren a 99,9 MHz-es rádiócsatornán, valamint a kábeltelevíziós S 5-ös /85-ös csatornán.

A társaság az eddigiekben is mindent elkövetett, hogy sugárzott frekvenciához juthasson, ám ez a mai napig még nem sikerült.

A Sky Music Rádió mint nem nyereségérdekelt musorszolgáltató, elképzelése szerint a lakóhelyi közösség/ közéleti fórumaként, városi fiatalok (10–29 évesek) szócsöveként kíván muködni.

A Miskolcon kb. 50 000 háztartásba eljutó rádió munkatársai – jelenleg 25 fo – munkájukat kezdettol ellenszolgáltatás nélkül végzik!

A musor az eltelt idoben egyre több közösségi, közszolgálati jellegu musorral bovült, így kezdeményeztük az ORTT-nél a non-profit rádióvá minosítést, melyet végül 1999 február 10-én nyertünk el. A késobbiekben Junior Rádió néven muködo musorszolgáltatás a nem nyereségérdekeltséghez eloírt feltételeket teljesítette és alkalmas arra, hogy a térség elso nonprofit rádiójaként musort szolgáltasson!

A rádió támogatói köréhez tartozik a miskolci Civil Szféra Alapítvány, az Egyesület a Közösségi Rádiózásért, az United Way miskolci szervezete, az Új Tükör Ifjúsági Egyesület, illetve a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány, a TESZ és számos helyi civil szervezet.

Rádiónk kapcsolatokat épít a Miskolci Egyetemmel és a városban muködo civil szervezetekkel.

Néhány szó a musorainkról: a napi 18 órás musorban rendszeresen mondunk híreket, kulturális és kisebbségi musoraink is vannak, ám musoridonk dönto részében a városi fiatalság fórumaként muködünk, a programokat interaktív módon velük együtt hozzuk létre. 1999 januártól a musorok készítésében a Civil Szféra Alapítvány jelentos szerepet vállal azzal, hogy a közszolgálati rádiózásban jártas szakembereket is bevon a napi munkába. Ennek eredményeképpen olyan új musorok jelennek meg, mint pl. Sunset – reggeli napindító musor, a Hevero-fiatalok problémamegoldó musora, a Lelátó – sportmagazin, az Egyetemi magazin stb... (Rádiónk Junior Rádió néven kíván mielobb – sugárzott frekvenciához jutni!) A musor zenei hangvétele a mai fiatalok ízlésvilágához igazodik.
(2004)