Fiksz Rádió

Dokumentumok a Fiksz Rádióról
Fiksz Rádió választási műsor
Gyűlölet Nélkül és kezdetek leírása 1994

Mijaza a FIKSZ Rádió? Még sosem hallottam rólatok. (2002)
Úgyszólván lehetetlen, hogy sosem hallottál a világ legjobb rádiójáról, az meg végképp érthetetlen számunkra, hogy nem egyfolytában minket hallgatsz vasárnap reggeltől szerda reggelig. Reméljük, ha most néhány perc alatt végiggondolod eddigi sivár életedet, rá fogsz jönni, hogy minden gond és baj oka a FIKSZ Rádió hallgatásának eddigi hiányából fakad, nem is szólva arról az élményről, amit a műsorkészítés jelent.
Hogy azért a kérdésedre is válaszoljunk, a FIKSZ Rádió szabad, közösségi, élvezeti rádió. Ez azt jelenti, hogy egyszer, régen, egy maroknyi közösség, a FIKSZ Egyesület tagjai gondoltak egyet, és elhatározták, hogy csinálnak egy rádióállomást. Mert rádiózni mindenkinek szabad, és noha a rádióműsor-készítés szakma is, azért nem olyan bonyolult elkészíteni egy-egy műsort.
Az egyesület tagjai megegyeztek abban, hogy ez a rádió elsősorban fiatalokhoz fog szólni, az ő örömeikkel és problémáikkal fognak foglalkozni a műsorok, legcélszerűbben úgy, hogy a műsorkészítők önmaguk is fiatalok legyenek.
Abban is egyetértettek az alkotók, hogy ez a rádió nem lesz egy a várhatóan sok gagyi között, hanem olyan kulturális értékrendet közvetít majd, amely az európai és a hazai civilizációs értékek értelmiségi vonulatába tartozik. És abban sem volt vita, hogy ebben a rádióban csakis humánus gondolatok kaphatnak nyilvánosságot - tehát semmilyen diktatúrát szolgáló, semmiféle rasszista, fasiszta, szexista, kirekesztő nézetet nem képviselhetünk. Mint ahogy az egészség- és környezetkárosító termékeket előállító és forgalmazó cégeket és az ilyen termékeket sem népszerűsítjük.
Ezeket az elveket igyekszünk közel 10 év óta megvalósítani úgy, hogy a FIKSZ Rádióban mindenki önkéntesen, élvezetből rádiózik.

Minek a rövidítése a FIKSZ?
Semminek. Amikor megalakult az egyesület, úgy gondoltuk, kell majd egy biztos hely az életünkben. Ami pedig biztos, az fix. De ez olyan snassznak tűnt. Ezért aztán, hogy szóba álljanak velünk mások is, olyan nevet akartunk választani, ami megmozgatja a népek kérdezhetnékjét: - Minek a rövidítése a FIKSZ? - kérdezik, és máris elkezdhetünk beszélgetni. Akadnak persze, akik makacskodnak, és bizton állítják, hogy fiatal kommunisták szövetsége, meg fiatal keresztények szövetsége, meg fiatal kurvák szervezete - de hát egyik sem. A rádió történetének 10 éve során annyiféle világnézetű, származású, ízlésű munkatársunk volt, hogy nem is érdemes ezen töprengeni.

Hol és hogyan fogható a FIKSZ Rádió?
Ha Budapesten vagy a főváros környékén élsz, elég sokféle módon tudsz hallgatni minket. Az URH sávban (egy csomó vevőkészüléken FM-mel jelölik) 98 MHz-en vagyunk hallgathatók, sok helyen sztereóban is. Ha kicsit zajos lenne a vétel, húzd ki a vevőkészülék antennáját!
Ha Újpalotán laksz, akkor a kábelhálózaton 105 MHz-en is hallgathatod a műsort sztereóban, a helyi képújság nézegetése közben pedig a tévékészüléken fülelhetsz - de ott csak monóban.
A főváros más részein is tudsz kábelen venni minket, ha az UPC kábelhálózatán vagy rajta. Az UPC 106,3 MHz-re tette a műsorunkat.
A kábelfrekvenciák azért térnek el a sugárzott frekvenciától, mert ha ugyanazon a frekin adnák kábelen, mint amelyiken éterből is szól, akkor nagyon torz lenne a hang.
Bárhol is jársz a világon, meghallgathatsz bennünket az interneten. Ehhez le kell töltened a Magyar Internet Világrádió honlapján található vevőkészülék-szoftvert. Interneten is csak monóban hallgathatsz minket, az eredeti adáshoz képest kb. 50 másodpercnyi csúszással.

Szabad-e kimondani a FIKSZ Rádió műsorában aztat a szót, hogy lófasz?
Nem szabad.

Szabad-e a FIKSZ Rádió műsorában lebuzizni, lecigányozni, lezsidózni valakit?
Mindez szigorúan tilos. Rádiónk műsorainak egy része éppen az ilyen magatartás ellen szól úgy, hogy igyekszünk bemutatni a hazai kisebbségek kultúráját, történetét.

És lefasisztázni?
A fasisztákat fasisztáknak kell nevezni, feltéve, hogy tényekkel megalapozottan meg vagyunk győződve arról, hogy az illető(k) tényleg az(ok). Egyszer elmarasztalt minket az ORTT panaszbizottsága, mert olyan személyt neveztünk fasisztának, akiről ma már mindenki tudja, hogy valóban az. Korábban mi tiltottuk a műsorkészítéstől azt a munkatársunkat, aki orrba-szájba lefasisztázott mindenkit, aki nem értett egyet vele. Szóval, nem árt óvatosnak lenni, mielőtt valakiről véleményt mondunk.

És mi van akkor, ha a hallgató zsidózik vagy lófaszozik az adásban is hallható telefonban?
Azt tapasztaltuk, hogy azoknak a munkatársainknak a műsoraiban nyilvánulnak meg szélsőséges nézeteket vallók vagy bunkók, akik még nem eléggé felkészültek. De persze mindenkit érhet balettest: ilyenkor kedvesen, humorosan, de határozottan elbúcsúzunk a hallgatótól, és igyekszünk elmondani, miért is ítéljük el azokat a nézeteket vagy nyelvhasználatot, amit ő képvisel.

Na és mi van a szőke nőkkel?
A FIKSZ Rádió mindenfajta hátrányos megkülönböztetés ellen van. A szexizmus a nemi hovatartozás szerinti megkülönböztetés, tehát igyekszünk elkerülni minden ilyen megnyilvánulást. A "szőke nő" viccek legjava azonban sokkal inkább a hímsovén pasik görbe tükre, miként pl. a zsidó vagy székely viccek is inkább egy-egy népcsoport furfangos gondolkodásmódját, szemléletét tükrözik.

Szabad-e a FIKSZ Rádióban bárkinek a saját nézeteit hangoztatnia?
Csak azt szabad, a FIKSZ Rádiónak nincs hivatalos álláspontja, mindenki a saját véleményét képviseli. Nálunk a vélemény szent, ám a véleményeknek tényekre kell épülniük, mert a műsorkészítők közszereplők. Azok a műsoraink jók, amelyek többféle véleményt képesek megmutatni. Mert nem igaz az, hogy létezhet objektív kommunikáció. A kommunikációnak éppen a vélemények sokfélesége a lényege.

Hogyan lehetek a FIKSZ Rádió munkatársa?
Olyan egyszerűen, hogy észre szinte észre sem veszed. Ha tetszik az a hangvétel, ahogyan rádiózunk, írj egy emilt nekünk. Kb. egy oldalban fejtsd ki, milyen műsort szeretnél készíteni. Ezt követően a Szerkesztő Bizottság kifaggat majd Téged, és a stábértekezleten is bemutatkozhatsz. Ha elviseled a stábértekezletek időnként viharos levegőjét, heves vitastílusát, és eltöltöttél néhány hetet a rádióban, továbbá elfogadod a FIKSZ Rádió szabályzatát, akkor Tied a pálya. Hogy meddig, az csak rajtad múlik. Legyél Te is a munkatársunk!

Ki az a barom, aki ingyér rádiózik?
Akinek van mondandója a világról és kíváncsi a többi ember véleményére; akinek ez a hobbija, szerelme. Ahogy a kedvesünktől sem kérünk pénzt, ha megcsókoljuk őt, ugyanígy lehet élvezetből is rádiózni. Nem kötelező, csak jó. Rádiózni jó.
Mi van akkor, ha olyan műsort szeretnék csinálni, ami nem illik a rádió arculatába?
Akkor arra kérünk, keress magadnak más rádiót. Hiszen annyi van már... Hogy valami vállalható-e vagy sem, azt a FIKSZ Rádió főszerkesztője dönti el. Ebben a döntéshozatalban a Szerkesztő Bizottság segíti őt, és persze a véleményét bárki elmondhatja. Olykor igen nagy viták vannak egy-egy műsorkészítői magatartás vagy zenei stílus ügyében. Az ilyen viták során nem nagyon kíméljük egymást, főként azért, mert a legkevesebb korlátozást kívánjuk érvényesíteni.

Miért van az, hogy bizonyos zenék nem játszhatók a FIKSZ Rádióban?
A FIKSZ Rádió igyekszik különbözni más rádióktól például abban is, hogy milyen muzsika szól benne. Abból kevesebb vita van, hogy operett és lakodalmas rock miért nem szól benne; inkább a divatos partyzenék hiánya szokott vihart kavarni a hallgatók és a műsorkészítők között egyaránt. Noha a partyzene fogalma sem határozható meg pontosan, azért mindenki tudja, hogy itt a gépek által előidézett, monoton ritmusú, repetitív jellegű muzsikáról van szó - techno, acid, rave, drum and bass stb. - főként. Ez a muzsika ugyanis általában ugyanolyan kommersz könnyűzene, mint a magyar nóta, legfeljebb egy másik korosztály tánczenéje. Ráadásul ez a zenei ágazat igen közeli kapcsolatban áll a kábítószerekkel, eredeti funkciója a kábítószer marketingje, csakúgy, miként a pornó a prostitúcióé. Persze, ez nem azt jelenti, hogy aki technót hallgat, az drogfogyasztó is, csakúgy nem, mint ahogy a Playboy lapozgatói sem rohannak azonnal a kupiba.

Miből tartjátok el a rádiót?
Például abból az 1%-ból, amit Te ajánlasz föl nekünk a személyi jövedelemadódból. Elsősorban azonban különböző pályázatokból. Segíthetsz pályázatokat írni; általában konkrét műsorokra és műszaki fejlesztésekre lehet pályázni. Van néhány igazi, nagy támogatónk. Első helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem említhető, 1995 óta az egyetem biztosítja számunkra a technikai körülményeket nagyon kedvezményesen. Több pályázatot nyertünk az ORTT-nél, a Phare-nál, a Soros Alapítványnál, a Fővárosi önkormányzatnál, ifjúsági szervezeteknél.

Mi a különbség köztetek és a Civil Rádió között?
A hasonlóság több, mint a különbség, ami azért lehet meglepő, mert a Civil Rádió hangvétele, műsorkoncepciója, belső döntési mechanizmusa egészen más, mint a mienké. A Civil Rádió is közösségi rádió. Ők is az igényes kultúra terjesztését tűzték ki célul. Ők is fontosnak tartják, hogy mindenki megszólalhasson a tömegkommunikációban. Ők is önként, élvezetből készítenek műsorokat. Az alapelvekben olyannyira hasonlóak vagyunk, hogy közösen pályáztunk 98 MHz-re, és vannak olyan műsorkészítőink, akik mind a két rádióban készítenek műsort. De arra is van példa, hogy akik nálunk nem találták meg a helyüket, ma Civil Rádió megbecsült munkatársai - és fordítva.
A Civil Rádió inkább magázós, a FIKSZ Rádió többnyire tegezős. A Civil Rádió ún. sávos műsorszerkezetű, a FIKSZ Rádió műsorszerkezete egyedi műsorokból áll. A Civil Rádió főként a közhasznú civil szervezeteket mutatja be, a FIKSZ elsősorban a civil közélet résztvevőit, a polgárjogi mozgalmakat. A Civil Rádió mérsékeltebben, a FIKSZ Rádió élesebben fogalmaz.
Szóval, jól kiegészítjük egymást; békességben, barátságban férünk el 98 MHz-en.

Ha már ingyér dolgozik nálatok valaki, kap-e speciális juttatásokat?
Alapvetően azt az örömet kapja, amit a jó műsor és/vagy honlap készítése jelent. Ezenkívül kap egy igazolványt, amellyel sok helyre be lehet ingyen osonni. Meghívókat szerzünk sajtótájékoztatókra, továbbá a BME gyors internet hálózata is igénybe vehető. És persze a FIKSZ Rádió által szervezett rendezvények előkészítésében, lebonyolításában is részt vehet minden munkatársunk. A FIKSZ-ben csak az készül el, csak az történik meg, amit valaki vagy valakik megcsinálnak: legyen ez festés-mázolás, karbantartás, fejlesztés, műsorkészítés, honlapgyártás, kirándulás vagy buli. Ám éppen az ilyen tevékenységek hozzák össze az embereket egymással - akár a FIKSZ-en belüli kisebb csoportokra, akár a párkapcsolatokra gondolunk.

Szerintetek meddig lehet ezt így csinálni?
Amíg a világ világ, és még hét nap.