Jelenlegi tagrádiók
Szabad rádiók A-Z
Kisközösségi rádiók listája év szerint
Korábbi tagrádiók év szerint

A Tilos és más közösségi rádiók
1991-ben szabad gondolkodású „rebellis” fiatalok megalapították a Tilos Rádiót, mely, mint neve is utal rá, engedély nélkül működött (mivel engedélyt nem kaphatott). A rádió a szólásszabadság jegyében sugárzott az akkori éterben kötetlen stílusú politikai, kulturális beszélgetős és az akkoriban megjelenő elektronikus zenei műsorokat heti három alkalommal. Műsorvezetői álnéven mutatkoztak be. A kis teljesítményű, időnként mobilizált adóval sugárzó rádió a fővárosban volt fogható, és a hatóságok ha nem is teljes erőbedobással, de időnként „üldöztőbe vették” a rádiósokat (ilyenkor az adót kikapcsolták), ami a rádiósokból egyfajta szabadsághősöket kreált.
A frekvenciamoratóriumot részben feloldó, 1993-as 110/1993 (VII. 30.) kormányrendelet lehetővé tette, hogy helyi, „nem kereskedemi” rádiók induljanak, melyet úgy definiált, hogy az adásidő 10-20%-át töltheti ki reklám. Így végre vidéken is megjelenhettek helyi – gyakorlatilag kereskedelmi - rádiók, melyek funkcióját addig a helyi kábeltévék töltötték be. A Tilos Rádió ekkor önként beszüntette adásait, hogy tiszta lappal indulhasson a legális frekvenciáért, amit 1995-ben kapott meg. Immár rendszeres adást kaptak a többi médiából kimaradó rétegek (feministák, romák, homoszexuálisok, drogosok, zöldek stb.), majd megjelentek a kalóz korszakban még lehetetlen betelefonálós interaktív műsorok, melyek mindmáig az adó védjegyei (Debreczeni 2007). Talán az egyetlen hazai rádió, mely reklámot soha nem sugárzott és hallgatói adományokból finanszírozott közösségi rádióként működik.
A Tilos mellett 1991-ben indultak még további kalózrádiók is: a ma már csak online működő alternatív-eklektikus Fiksz, és a civil közéleti és komolyabb hangzásvilágú Civil. Ez a közösségi hármas teljesen eltérő módon közelítette meg a közösségi rádiózást – a Tilos szubkulturális-politizáló-elektronikuszenei, a Fiksz eklektikus-„bárki megszólalhat”-keményebb zenéket is vállaló, és a Civil a civil társadalom fórumaként szolgáló, autentikus népzenét népszerűsítő adóként jelent meg. Ekkoriban indultak azok a kalózrádiók is, amelyeket saját adót építeni tudó fiatalok működtettek szórakozásból, leginkább egymásnak slágerzenéket játszva, műholdas adásokat relézve, és néha hálózatba is kapcsolódva. E rádiózási forma fénykora az 1990-es évek közepén volt, Göd településen, ahol 8-10 kalózrádió is működött. Bár ez a rádiós szubkultúra azóta is létezik, és sohasem érte el a „kívülálló” hallgatóság ingerküszöbét.
A Tilos Rádió 2003 karácsonyán került újra a figyelem középpontjába, amikor egy adásban a részeg műsorvezető a keresztényeket sértő megjegyzést tett. A konzervatív körök a rádió betiltását követelték, de végül, hosszas társadalmi vita végén csak 30 napos adásszünetet kaptak büntetésül. Az eset viszont rámutatott az önkéntesekkel működtetett közösségi rádiók egy sebezhető pontjára.

Kisközösségi rádiók
2002-ben az ORTT egy addig teljesen ismeretlen műsorszogláltatási forma bevezetéséről hozott határozatot: a „kisközösségi rádió” a gyakorlatban 1 km vagy kisebb vételkörzetű lehet, intézmények (pl. iskolák) vagy falvak, lakótelepek közösségeinek biztosít frekvenciát, melyen csak nonprofit vagy közműsorszolgáltató adás közvetíthető, melynek tematikája lehet földrajzi alapú („falurádió”, „iskolarádió”) vagy tematikus-szubkulturális (vallási, adott zenei stílusú, ismeretterjesztő stb.). Ezeket rádiókat többségében önkéntesek működtetik és pályázati forrásokból fedezik kiadásaikat. A helyi kereskedelmi rádiók számára azonban a hatóság által sem várt konkurenciát jelentenek azok a kisközösségi rádiók, melyek egy, addig helyi rádió által nem lefedett kisváros „full service” adóiként működnek, és reklámbevételekből tartják fenn magukat a nonprofit kereteken belül (azaz óránként 3 percnél nem adnak több reklámot és a bevételt visszaforgatják). Ez több szempontból is problémás: egyrészt ezek a rádiók jelentősen olcsóbban üzemeltethetőek mint a kereskedelmiek (nem kell frekvenciahasználati díjat fizetni, több pályázati lehetőségük van stb.), másrészt a hasonló műsorprofilú-hanzásvilágú kereskedelmi helyi rádióktól veszik el a reklámozókat. A kisközösségi engedéllyel működő rádiók többsége azonban rendkívül változatos tartalmú-formátumú műsorválasztékával jelentetné az ellensúlyt a homogenizálódó kereskedelmi arculatokkal szemben. A fő probléma tartalmilag az, hogy a szabadidőben dolgozó „amatőr”önkéntesekkel nehéz a professzionális körülmények között főállásban dolgozó rádiósok által készített műsorokkal versenyképes adásfolyamot teremteni. A kisközösségi rádiók másik problémája, hogy a kb. 1 km-ben korlátozott vételkörzet inkább folyamatos konfliktushelyzetet teremt, ahelyett hogy motiválná az önkénteseket („még a szomszéd sarkon sem lehet fogni, minek csináljam ingyen”) (Benedek et al. 2007). Mindazonáltal figyelemreméltó, hogy az első adások 2004-es indulása óta (2010-ig) kb. 70 ilyen rádió indult országszerte. A közösségi rádiók összetartását jelzi, hogy ideiglenes frekvencián, Közös Hullámhossz néven évente egy hetes közös műsorral jelentkeznek a Művészetek Völgye fesztiválról.
Egyes kisebb közösségeknek szóló rádiók azonban nem közösségi engedéllyel, hanem kereskedelmi jelleggel sugároznak, mint pl. a budapesti cigányságnak szóló Rádió C, mely az egyetlen roma népességnek szóló populáriszene-orientált – szórakoztató (azaz nem közszolgálati-szociális témákat boncolgató) rádiós felület az országban, ahol romák – a legnagyobb lélekszámú magyarországi nemzetiség - az egész országban elszórva élnek. A Magyarországon élő külföldiek, külföldi turisták, magyar nyelvet nem beszélők számára jelenleg sem a közszolgálati rádió, sem más rádió nem szolgáltat műsort.

(Hargitai Henrik 2010)