FM vagy online: lassan átbillen a mérleg?

Bár a jogszabályok éles különbséget tesznek éterbe sugárzó és internetes rádió között – Magyarországon pl. nem kaphat közösségi státuszt online rádió – már ott tart az okostelefonok fejlettsége, hogy még a kereskedelmi rádióknál is felmerül a kérdése, hogy melyik éri meg jobban: az FM vagy az online. Az elemzés szerint még ma is az FM javára billen a mérleg, de tartalomszolgáltatásban már van olyan rádió, ahol az online-é az előny.

A Radio World júliusi számában közöl összehasonlítást a két technológia mai lehetőségeiről. Példaként egy 2 milliós vételkörzetű rádiót vesz, aminek (csúcsidőben) 5% piaci részesedése van.

Árak: Az elemzés alapján az FM adó bérlése Nagy-Britanniában évi 55 ezer euróba kerülne, míg csúcsidőben 40 ezer hallgató online elérése internetes streammel évi 200 ezer euró lenne.

Akku: Érdekes szempont, hogy egy okostelefon FM adás vétele közben egy Samsung telefonnal teljes feltöltéssel 48 órán át működött, online stream hallgatására viszont csak 6 órára volt elegendő az akku.

Adatforgalom. Feltételezve, hogy ingázás közben hallgatják a streamet, összesen napi 1 óra oda-vissza ingázás esetén egy 48 kbps stream letöltése havonta kb. 550 MB adatforgalmat generál, egy 128 kbps stream viszont kb. 1,5 GB. A telefonszolgáltatók normál havi keretébe épphogy, de beleférhet – ha mást nem használunk. A közeli jövőben viszont ez már nem lesz probléma.

Szolgáltatások. Az európai közszolgálati rádiók egyre inkább belátják, hogy a fiatalokat csak az éteren keresztül egyre nehezebb lesz elérni. A fiatalok ehelyett nemlináris streaming és letöltésen alapuló felületeken hallgatnak zenét és fedezik fel az új előadókat vagy műfajokat, amit részben playlistek készítésére és megosztására is használnak. (pl. http://www.musicradiator.com/, http://www.rdio.com/, Spotify, http://musicovery.com/, http://everynoise.com/ stb.)
A francia közszolgálati rádió Petőfinek „megfelelő” Le Mouv’ adója a http://www.lemouv.fr/webline oldalán kommunikál a hallgatókkal. Online is visszahallgatható zenei műsoraiba 2-3 perces minihangjátékokat, dokumentumműsorokat és riportokat épít, amelyek még beleférnek a zenei rádiók hallgatási szokásaiba. Bevezették a „fordított közvetítést”: az új műsorokat először online teszik közzé, ezt követi a letölthető podcast és csak ezután kerül az FM adásba.
A BBC Playlister játszási listái a Spotify-on is megtalálhatóak, de jóhéhány kereskedelmi rádió is posztol ide playlisteket. A BBC Asian Network „The Official Asian Download Chart” – játszási listaként a Spotify-on is elérhető – slágerlistája már kizárólag az internetes (legális, fizetős) letöltéseken alapul.
A YouTube-on külön csatorna gyűjti az újonnan megjelenő számokat, a heti Youtube letöltési lista pedig a Billboard oldalán érhető el. De ez már csak zene – rádió nélkül.