Jegyzőkönyv 2003. október 6.

Jegyzőkönyv a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének 2003. október 6-i közgyűléséről

Helyszín: 1066, Budapest, Ó utca 11. I/6. Résztvevők: Lásd a mellékelt íven (első melléklet)

1. A közgyűlés egyhangúlag megválasztja levezető elnöknek Péterfi Ferenc ügyvivőt, jegyzőkönyvvezetőnek dr. Gosztonyi Gergely irodavezetőt, jegyzőkönyv-hitelesítőknek pedig dr. Sárffy Lászlót és Mihalik Zsoltot.

2. A levezető elnök megállapítja, hogy a közgyűlés határozatképes.

3. Napirend előtti felszólalásában dr. Sárffy László kifejtette, hogy a két jelenlegi ügyvivő közötti vita fennállása miatt (lásd második melléklet) nincs a választás kellően előkészítve, azt javasolva, hogy a közgyűlés a jelenlegi ügyvivők mandátumát tartsa fenn hatályában, és a tisztújítással kapcsolatos szavazást halassza el a következő közgyűlésig. A közgyűlés a felvetést 4 igen szavazattal és 12 nem szavazattal, tartózkodás nélkül napirend előtt elutasította.

4. A közgyűlés változatlan formában egyhangúlag elfogadta a közgyűlésre szóló meghívókban részletezett napirendi pontokat.

5. E napirendi pont keretein belül Balázs Péter felvételét kérte a Szervezetbe, míg az Istenkúti Közösségért Egyesületet (Peták Péter képviselte őket) társult tagból rendes taggá való átminősítését kérte. Mindketten röviden bemutatkoztak, és elmondták a rádiózással kapcsolatos terveiket.

1/2003. október 06. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete felvette társult tagjai közé az istenkúti Remete Rádiót.

Igen szavazat: 15/16
Nem szavazat: 0/16
Tartózkodott: 1/16 (Kerényi György)

2/2003. október 06. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással társult tagból teljes tagú taggá minősítette át az Istenkúti Közösségért Egyesületet.

Igen szavazat: 16/17
Nem szavazat: 0/17
Tartózkodott: 1/17 (Kerényi György)

6. E napirendi pont keretein belül a tagok beszámoltak aktuális helyzetükről, pályázataikról, nagyobb teret engedve azon rádiók beszámolóinak, akik indulás előtt állnak.

7. Tisztújítási napirend keretében a három ügyvivő beszámolt a közöttük lévő feszültségekről. A beszámolókat Péterfi Ferenc kezdte, majd Kalmár Gabriella és Giczey Péter is elmondta a véleményét a tisztújításról. Élénk vita alakult ki a közgyűlésen a tisztújítás módjáról és szükségességéről, majd az előzetes jelölések alapján a közgyűlés a hatályos jogszabályoknak és a Szervezet Alapszabályának megfelelően megválasztotta a Szervezet három új ügyvivőjét.

A jelöltek listája: Liling Tamás, Péterfi Ferenc, Giczey Péter, Kalmár Gabriella, Weyer Balázs, Sülyi Péter, Lőrincz Marcell, Csernai Árpád

A szavazás első körében a jelenlévő 17 tagszervezettől, illetve magánszemély tagtól Péterfi Ferenc (11 szavazat) és Weyer Balázs (9 szavazat) elegendő számú szavazatot kapott, míg Sülyi Péter, Lőrincz Marcell és Csernai Árpád visszaléptek a második kör előtt. A második szavazási körben Liling Tamás nem kapott elég számú szavazatot, így a közgyűlés a harmadik szavazási körben már csak Giczey Péterre és Kalmár Gabriellára szavazott. A közgyűlés szavazása értelmében a legtöbb szavazatot Giczey Péter kapta (11, míg Kalmár Gabriella csak 6), így ő lett a Szervezet harmadik ügyvivője.

3/2003. október 06. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete nyílt szavazással Giczey Pétert, Péterfi Ferencet és Weyer Balázst választotta meg ügyvivőknek.

8. E napirendi pont keretein belül a közgyűlés röviden szót ejtett a téglási Kábel Rádió helyben benyújtott kölcsönkérelméről.

4/2003. október 06. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással azt a döntést hozta, hogy a Szervezet következő közgyűlését még az idén meg kell tartani, ahol – áttanulmányozva a kölcsönkérelmet, és tudva az eddig kölcsönadott összegek visszaérkezéséről, illetve ugyanezen az értekezleten jóváhagyásra kerülő kölcsönpolitikával összhangban – döntés születik majd a kérelemről.

5/2003. október 06. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással megbízta Giczey Pétert, hogy készítsen a következő közgyűlésre egy előterjesztést a Szervezet kölcsönpolitikájáról, és vázolja fel a lehetséges megoldásokat.

9. A Szervezet 2003. szeptember 18-án belső pályázatot írt ki a kisközösségi rádiózás támogatására. E pályázat megvitatása után a közgyűlés a következő határozatot hozta:

6/2003. október 06. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással felkérte dr. Sárffy Lászlót a pályázat elbírálására hivatott bizottság élére, Cs. Kádár Pétert és Péterfi Ferencet pedig a bizottság tagjainak, akik a felkérést elfogadták. A bizottságot egyúttal felhatalmazta a közgyűlés a pályázati döntés alapján a támogatások megítélésére.

10. Ezen napirendi pont keretein belül az irodavezető beszámolt az Irodát érintő legfontosabb kérdésekről (anyagi helyzet, megnyert pályázatok, az AMARC Iroda helyzete). Az irodavezető beszámolt a jelenlévőknek a Szervezet nemzetközi kapcsolatairól, ezen belül is kiemelve a SEENAPB (South-Eastern European Network of Private Broadcasters) tevékenységét. A SEENAPB által szervezett nemzetközi hírcsere program új alapokra helyeződött, amiben a Szervezet tagjainak aktívan részt vesznek.

11. Liling Tamás röviden beszámolt a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete által (egy partnerrel együtt) alapított Nonprofit Média Központ Alapítvánnyal kapcsolatos tudnivalókról, és az Alapítvány terveiről, különös tekintettel a Szervezet tagjai számára is nyitva álló képzésekről.

12. E napirendi pont keretein belül Hargitai Henrik beszámolt a közgyűlésnek a „Vissza a Rádióhoz” projekt állásáról és egy budapesti rádiós műsorfüzetről. Továbbra is érvényes a közgyűlés azon felhatalmazása az ügyvivők számára, hogy új javaslat alapján anyagilag is támogassa nyomtatott műsorfüzet kísérleti megjelentetését.

13. A Szervezet megvitatta az ORTT-vel kapcsolatos kérdéseket.

7/2003. október 06. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással megbízta Kalmár Gabriellát, hogy készítsen a következő közgyűlésre egy előterjesztést a Szervezet és az ORTT kapcsolatáról, azokról a kérdésekről és témakörökről, amelyekben az ORTT-vel kezdeményez tárgyalásokat.

14. A levezető elnök a közgyűlést befejezettnek nyilvánította.

Budapest, 2003. október 7.