Jegyzőkönyv 2004. január 23.

Jegyzőkönyv a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének 2004. január 23-i közgyűléséről

Helyszín: 1066, Budapest, Ó utca 11. I/6. Résztvevők: Lásd a mellékelt íven (első melléklet)

1. A közgyűlés egyhangúlag megválasztja levezető elnököknek Giczey Péter és Péterfi Ferenc ügyvivőket, jegyzőkönyvvezetőnek dr. Gosztonyi Gergely irodavezetőt, jegyzőkönyv-hitelesítőknek pedig Hargitai Henriket és Lőrincz Marcellt.

2. A levezető elnökök megállapítják, hogy a közgyűlés határozatképes.

3. Napirend előtt Kiss Kálmán, a Fiksz Egyesület elnöke bemutatta azt a bírósági végzést, ami őt a Fiksz Egyesület képviseletére felhatalmazza.

4. Napirend előtti felszólalásában Kalmár Gabriella javaslatot tett arra, hogy – miként azt már a közgyűlés előtt írásban is jelezte – a közgyűlésnek csak a Tilos Rádió körül kialakult helyzettel kellene foglakoznia rendkívüli közgyűlésként. Kalmár Gabriella röviden elmondta érveit javaslatával kapcsolatban, amire a Szervezet ügyvivői akként reagáltak, hogy testületi álláspontjuk szerint a meghívóban kiküldött napirendi pontokhoz kellene ragaszkodni. A közgyűlés a felvetést X igen szavazattal és 3 nem szavazattal (Cs. Kádár Péter, Kiss Kálmán - Fiksz Rádió, Kalmár Gabriella), tartózkodás nélkül napirend előtt elutasította.

5. Napirend előtt Péterfi Ferenc az ügyvivői testület nevében azt javasolta, hogy ezen a közgyűlésen - az Alapszabály nem egyértelmű rendelkezései miatt - csak olyan tagokat fogadjon be a Szervezet, akik már benyújtottak pályázatot az ORTT-hez kisközösségi frekvencia elnyerésére vonatkozóan, vagy pedig a Szervezet képzésein már részt vettek. A közgyűlés a javaslatot X igen, 0 nem szavazattal, egy tartózkodás (Balász Péter) mellett elfogadta.

6. A közgyűlés ezután változatlan formában egyhangúlag elfogadta a közgyűlésre szóló meghívókban részletezett napirendi pontokat.

7. E napirendi pont keretein belül felvételét kérte a Szervezetbe a Pöcök Kulturális Egyesület, a Szike Egyesület, a Sirius Rádió, a Szegváriak Szegvárért Közösségfejlesztők Egyesülete, a Rádió 17 Kft., az Emberkék az Emberért Egyesület, az Első Pesti Egyetemi Rádió és Tuska Milán, a Rádió Weekend képviseletében. Mindannyian röviden bemutatkoztak, bemutatták a szervezeteiket, és elmondták a rádiózással kapcsolatos terveiket.

1/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete felvette társult tagjai közé a halásztelki Pöcök Kulturális Egyesületet.

Igen szavazat: 18/19
Nem szavazat: 0/19
Tartózkodott: 1/19 (Sülyi Péter)

2/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással felvette társult tagjai közé a százhalombattai Szike Egyesületet.

Igen szavazat: 20/20
Nem szavazat: 0/20
Tartózkodott: 0/20

3/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással felvette társult tagjai közé a gyömrői Sirius Rádiót.

Igen szavazat: 20/21
Nem szavazat: 0/21
Tartózkodott: 0/21

4/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással felvette társult tagjai közé a szegvári Szegváriak Szegvárért Közösségfejlesztők Egyesületet.

Igen szavazat: 22/22
Nem szavazat: 0/22
Tartózkodott: 0/22

5/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással elutasította a Rádió 17 Kft. Felvételi kérelmét, mivel a Szervezet Alapszabálya értelmében ők nem lehetnek sem rendes, sem pedig társult tagok. A közgyűlés megfigyelői státuszt ajánlott fel a Rádió 17 képviselőinek, akik így minden hírt megkaphatnak a Szervezet munkájáról. A közgyűlés ugyanakkor jelezte azt is, hogy ha az Alapszabály módosításra kerül, akkor újra szavazásra lehet majd bocsátani a felvételi kérelmet.

Igen szavazat: 0/23
Nem szavazat: 23/23
Tartózkodott: 0/23

6/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással felvette társult tagjai közé a rákóczifalvi Emberkék az Emberért Egyesületet.

Igen szavazat: 23/23
Nem szavazat: 0/23
Tartózkodott: 0/23

7/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete felvette társult tagjai közé a budapesti Első Pesti Egyetemi Rádiót, ugyanakkor az EPER képviselőjének, Hargitai Henriknek kérelmére az ő egyéni rendes tagságát megszüntette a közgyűlés.

Igen szavazat: 23/24
Nem szavazat: 0/24
Tartózkodott: 1/24 (Hargitai Henrik)

8/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete felvette társult tagjai közé a Rádió Weekendet.

Igen szavazat: 24/25
Nem szavazat: 0/25
Tartózkodott: 1/25 (dr. Sárffy László)

8. E napirendi pont keretein belül Péterfi Ferenc az ügyvivői testület nevében, és dr. Gosztonyi Gergely az iroda nevében beszámolt a 2003-as év legfontosabb Szervezethez kapcsolódó eseményeiről és eredményeiről. A közgyűlés megvitatta a Szervezet 2003-as évi szakmai beszámolóját, és azt szavazásra bocsátotta.

9/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással elfogadta a 2003-as évi szakmai beszámolót.

Igen szavazat: 25/25
Nem szavazat: 0/25
Tartózkodott: 0/25

9. E napirendi pont alatt a közgyűlés megvitatta a Szervezet által kezdeményezett „Vissza a rádióhoz!” - kampány állását. Hargitai Henrik beszámolt a kampány által elért eredményekről, és arról, hogy a továbblépéshez a tagok aktívabb közreműködésére lenne szükség. Péterfi Ferenccel közösen beszámolt továbbá a Szervezet által kiadott Budapesti Rádióújság próbaszámáról is, ami nagy publicitást kapott az országos sajtóban is. Cs. Kádár Péter ugyanakkor felvetette, hogy a kampány egyik célja, miszerint, hogy 2003-ban tematizálni fogja a közvéleményt nem valósult meg, és kérte ennek jegyzőkönyvbe foglalását. A Szervezet tagjai ígéretüket fejezték ki az irányban, hogy aktívabban fognak részt venni a kampány honlapján ( http://www.visszaaradiohoz.hu ) folyó műsorcserében.

10. E napirendi pont keretein belül a tagok beszámoltak aktuális helyzetükről, pályázataikról, nagyobb teret engedve azon rádiók beszámolóinak, akik indulás előtt állnak, illetve a Fiksz Rádiónak, ahol a tavalyi évben jelentős problémák és villongások történtek a műsorkészítők között. A közgyűlésen a Fiksz Rádió jelenlegi képviselői és a felfüggesztett műsorkészítők is előadhatták az álláspontjukat. Dr. Gosztonyi Gergely javaslatot tett egy pártatlan bizottság felállítására, ami a Fiksz Rádió körül kialakult helyzetre keresne megoldást, és amelybe a Szervezet delegálna tagokat. Erről való döntés a közgyűlésen nem született.

11. Liling Tamás röviden beszámolt a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete által (egy partnerrel együtt) alapított Nonprofit Média Központ Alapítvány a 2003-as évben végzett tevékenységéről és az Alapítvány terveiről, különös tekintettel a Szervezet tagjai számára is nyitva álló képzésekről.

12. Giczey Péter a Szervezet 5/2003. október 06. sz. határozata értelmében beszámolt az általa elkészített alternatívákról a Szervezet kölcsönpolitikájával kapcsolatban. Giczey Péter két megoldást terjesztett a közgyűlés elé:

„A-tervezet”: A Szervezet nem ad kölcsön senkinek, semmilyen esetben.

„B-tervezet”: A Szervezet úgynevezett Szolidaritási Alapot hoz létre egy elkülönített bankszámlán. A Szolidaritási Alap alapját a Tilos Rádió által tavaly visszafizetett 1,200,000,- Ft. (egymillió kétszázezer forint), illetve a Szóköz Rádió és a Publikum Rádió által visszafizetésre kerülő kölcsönösszeg képezi majd. A Szervezet csak működő közösségi rádióknak ad majd a jövőben kölcsönt, és a visszafizetést különböző biztosítékok adásával kell majd alátámasztani (jelzálog, stb.)

A közgyűlés megvitatta az alternatívákat, és Csorba Gyula felvetette, hogy ha a Szolidaritási Alap valóban hű akar lenni a szolidaritási jelzőjéhez, akkor a Szervezet tagjainak kiegészítő pénzbefizetésekkel is támogatniuk kellene a célok elérését.

10/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete azt a határozatot hozta, hogy a Szervezet ügyvivőinek a kölcsönpolitikával kapcsolatban a következő közgyűlésre pontosan ki kell dolgoznia a Giczey Péter által ajánlott „B-tervezetet”.

Igen szavazat: 25/25
Nem szavazat: 0/25
Tartózkodott: 0/25

13. E napirendi ponton belül – mivel Weyer Balázst az előző közgyűlésen ügyvivővé választotta a közgyűlés – a megüresedett Felügyelő Bizottsági (FB) hely betöltését kellett megvitatni. Weyer Balázs utódjául Sülyi Pétert ajánlotta. Egyéb személyi javaslat a jelen lévőktől nem érkezett. A jelölt a jelölést elfogadta.

11/2004. január 23. sz. határozat: A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete egyhangú szavazással Sülyi Pétert választotta a Szervezet Felügyelő Bizottságába (FB) harmadik tagnak Brüll Edit és Szabó Tibor mellé.

Igen szavazat: 25/25
Nem szavazat: 0/25
Tartózkodott: 0/25

14. Weyer Balázs a Tilos Rádió képviseletében röviden beszámolt a Tilos Rádió körül ez elmúlt egy hónapban kialakult helyzetről. Ezután Giczey Péter ezzel kapcsolatban beszámolt a Szervezet két sajtótájékoztatójáról, és az azokat követő sajtónyilatkozatokról, amik több helyen meg is jelentek. A közgyűlésen élénk vita alakult ki a helyzet megítélésével és kezelésével kapcsolatban. Weyer Balázs felhívta a résztvevők figyelmét, hogy 2004. február 13-án kerekasztal-beszélgetést szervez a Tilos Rádió, ami egyrészt a Rádió ügyeivel, másrészt a közösségi rádiózás jövőjével foglalkozik majd. Weyer Balázs meghívta a Szervezet képviselőit a beszélgetésre. A közgyűlés végül a határozathozatal mellőzésével úgy határozott, hogy támogatja a Tilos Rádiót, és reprezentánsai részt vesznek a kerekasztal-beszélgetésen.

15. E napirendi pont keretein belül a Szervezet aktívabb szerepvállalásáról volt szó a tagokat érintő kérdésekben a szélesebb nyilvánosság felé, illetve azt vitatták meg a résztvevők, hogy szükség van-e egy fegyelmi szabályzatra a Szervezet életében. A közgyűlés végül nem foglalt állást a kérdésben.

16. E napirendi pont keretein belül a már határozatképtelen közgyűlés Kalmár Gabriella javaslatát vitatta meg arról, hogy a Szervezet delegáljon képviselőt a közmédiumok kuratóriumaiba, mint országos szakmai szervezet. A közgyűlés végül nem jutott döntésre a kérdésben.

17. Végül a közgyűlés - határozatképesség híján – csupán felkérte Weyer Balázst, hogy 2004. március 15-ig készítse el a Szervezet hosszú távú stratégiai tervét, amit az érintett elfogadott. A közgyűlés ugyanakkor felkérte Cs. Kádár Péter, hogy gyűjtse össze, és készítse el - az ORTT Műsorszolgáltatási Igazgatósága által történt felkérésre - a Szervezet javaslatait az ORTT Általános Pályázati feltételeinek módosításával kapcsolatban. Cs. Kádár Péter a felkérést elfogadta. A közgyűlés ugyanakkor fenntartotta és megismételte azt a 7/2003. október 06. sz. - eddig teljesítetlen - határozatát, amelyben megbízta Kalmár Gabriellát, hogy készítsen egy előterjesztést a Szervezet és az ORTT kapcsolatáról, illetve azokról a kérdésekről és témakörökről, amelyekben a Szervezet az ORTT-vel kezdeményez majd tárgyalásokat.

18. Több napirendi pont nem lévén, a levezető elnök a közgyűlést befejezettnek nyilvánította.

Budapest, 2004. január 26.