Szakmai találkozó 2004. június 4. Kunbábony

Rövid összefoglaló a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének 2004. június 4-5-6-i Kunbábonyban megrendezett szakmai találkozójáról

2004. június 4.
Az első napon a megérkezés utáni délután a zuhogó eső és dr. Ballai Éva médiajogász voltak a vendégeink. Az e(l)sőnek kevésbé, Ballai Évának nagyon örültünk. Két fő témánk volt Éva előadása után: a kiskorúakra vonatkozó jogi szabályozási háttér, illetve a közösségi rádiókra is vonatkozó szerzői jogi kérdések (a beszélgetést rögzítettük, amint elkészül a begépelése, felkerül a SzaRáMaSzer honlapjára). Este szabad program, tábortűz, hasonlók.

2004. június 5.
Szombaton délelőttre mindenki megérkezett, azaz így körülbelül negyvenen-negyvenöten voltunk jelen. Közgyűlést szerettünk volna tartani, ami a határozatképesség hiánya - Cs. Kádár Péter, a Fiksz Egyesület és Kalmár Gabriella protesztje - miatt meghiúsult. Néhányan ekkor hazatutaztak, de a nagy kataklizmát követően, ennek ellenére hosszan átbeszéltük a SzaRáMaSzer belső ügyeit, amire végre több időnk volt, mint egy szokásos összejövetelen.
Ebéd után két vendékünk volt: dr. Csányi Kinga, az ORTT Műsorszolgáltatási Alapjának megbízott igazgatója, aki a kisközösségi rádiók számára is nyitva álló pályázati lehetőségekről beszélt nekünk, illetve Pethes István villamosmérnök, aki egy speciális adóberendezést fejlesztett ki kifejezetten a kisközösségi rádiók igényeihez alkalmazkodva. Mindkettőjükhöz rengeteg kérdést érkezett, ezekre mindketten éjszakába nyúlóan válaszoltak is.

2004. június 6.
Vasárnapra már rendesen megfogyatkoztunk (azért is is 20 körüli volt a létszám), de délelőtt így is elvégeztük, amit terveztünk: a SzaRáMaSzer jelenleg futó projektjeiről és a hosszú távú terveiről beszélgettünk, és összeállítottunk egy hosszú listát az elkövetkező időszak tennivalóiról és közösen elemeztük a közgyűlés kapcsán történteket.