NMHH hangjátékpályázat: tarol a Katolikus és a Magyar Rádió

Elbírálták a Cserés Miklósról elnevezett médiahatósági hangjátékpályázat első fordulójának pályázatait. A pályázat különleges feltétele az volt, hogy rádiók nem pályázhattak - feltehető, hogy a Magyar Rádiónak pántlikázott megkötés arra utalt, hogy a Magyar Rádió kirúgta rendezőit, dramaturgjait, és már pár éve kiszervezte a hangjátékgyártást a Thália Színházba.

A szabad rádiók helyzete Magyarországon (2014)

(Átdolgozva 2014. 11. 06, 12. 02., 12.15.)

Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel az írással: minden év végén áttekintenénk a közösségi rádiós szektor helyzetét, eseményeit az adott évben. Az éves összefoglalóban kitérünk a pályázatokra, az adott évben működő rádiók rövid eseménytörténetére, és felhívjuk a figyelmet az adott évben előállított közösségi tartalmakra. Ez az írás egyfajta bevezetőként a 2010 óta történteket foglalja össze, ahogy mi láttuk.

Közlemény

A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete tiltakozik a Tilos Rádió frekvenciapályázatának alaki elutasítása miatt

A hazai szabad rádiók érdekeit képviselő szervezetünk az előzmények ismeretében is meglepődéssel értesült a közösségi rádiózás „zászlóshajójának” számító Tilos Rádió frekvenciapályázatának – véleményünk szerint – mondvacsinált indokokra hivatkozó elutasításáról. A Médiatanács döntéséről úgy véljük, hogy részrehajló, és egyértelműen a szabad, civil rádiózás egyik legfontosabb szereplőjének elhallgattatására irányul.

Az NMHH mondvacsinált okokkal igyekszik megakadályozni a Tilos Rádió éterben maradását

Az NMHH érvénytelennek nyilvánította a Tilos Rádió frekvenciapályázatát. A frekvenciára ketten pályáztak.
Másba belekötni már nem tudván, ismét elővették a Klub-szabályként hírhedtté vált hátoldal-áthúzós kártyát.

Pages