Kerepes Rádió

A Kerepes Rádióról (2010)

A Kerepes Rádió műsorszórási tevékenységét kisközösségi rádióként végzi és kizárólagos célja, a kultúra és a szórakoztatás összekapcsolása.

Szlogenünk: Kerepes Rádió az ön rádiója!

Sem Politikai pártok, sem helyi vagy más politikai-hatalmi erők, sem más gazdasági csoportok nem befolyásolhatják a helyi, közösségi rádió működését..
Bár nem támogat senki anyagilag, mindentéren független közösségi rádió vagyunk.
ORTT pályázattal tartjuk fenn magunk és némi reklám bevétellel, ami csekély, de fontos. Engedélyünk alapján műsoróránként maximum 3 perc reklámot sugározhatunk)

Kerepes Nagyközség közigazgatási határain belül, sőt azon túl is nagy népszerűségnek örvend rádiónk. Bevonjuk a hallgatókat telefonon, vagy ha kell, elmegyünk nyugdíjasklubokba, iskolákba és ott riport formájában vagy rögtönzött kívánságműsorral mozdítjuk meg hallgatóinkat.
Közvélemény kutatásra a telefonunk a legalkalmasabb, ami néha „ég” a visszajelzések sokaságától. Kb. 20 ezren, érhetik el adásainkat, az Internetet nem számolva. Műsoraink sokrétűségére és változatosságára törekszünk. Kicsit másképp, mint mások, mi mégis megpróbáljuk a lehetetlent. Mindenkihez szólni akarunk. Az idősektől a fiatalokig, az intellektuálisaktól az analfabétáig különböző adások különböző embereknek, de mégis maradjon a mi rádiónknál, amit úgy érezhet, hogy az övé.
Ennek elérésének eszköze a közös érdeklődési pontok felismerése és kihasználása lehet. Pl. a humor, a magyar oldies zene, amit mindenki ismer, még ha épp nem is szereti, de a következő szám már neki szól. Állandó szisztéma, megbízható folyamatokkal. Hétfőtől szerdáig délelőtt magyar oldies régi és még régebbi zenék közben magazin, de sok helyi történés is. majd folyamatosan vasárnapig felhígul magyar és már külföldi előadókkal a mai top 40 ig. majd kezdődik, előröl az egész…
Mindennap humoróra és nóta az ebédhez. Bátor vállalkozás volt, de megérte. Sokan ezért kapcsoltak ránk. Reggel mise az idősek miatt, főleg akik utána egész napos hallgatóinkká válnak,
Jellegzetesen sok a Riport és a helyzetkép, amit a település rendezvényein rögzítünk. Mindenhol ott vagyunk, minden kulturális és közéleti eseményen, vagyis ahol történik valami.

Springer Krisztina
(2011)